Történelmi Lecke

Történelmi  Lecke

Az Első Keresztes-hadjárat – mely mi más mint a Legszentebb Eszme jegyében fogant – jelentős eredményeket hozott: Jeruzsálem visszafoglalása mellett 4 keresztény-fennhatóságú királyság létrejötte jelezte a diadalt, az arab terjeszkedés tengerének kellős közepén.

A Második Keresztes-hadjárat – merthogy közben a győzedelmes daliáknak odahaza is akadt némi kardélre-hányni valójuk, s eközben az izgága helybeliek meggyengítették a már kiépített de hátrahagyott hadállásokat – végülis azzal zárult hogy maradt még 3 a 4 királyságból; igaz, kissé kurtábbra szabottan.

A Harmadik Keresztes-hadjárat – hasonló indíttatásból sarjadva mint a Második – majdnem elérte célját. Pontosabban: az úti-célját. Merthogy, még az úton odafele egy folyóban megfulladva halálát lelte a Győzhetetlen Hadvezér, míg egy másik csetepatét követően egy szintén jeles bajvívó került különös módon baráti fogságba, midőn a menekülés kényszere őt olyan helyzetbe sodorta melyben egy Oroszlánszív is megremeg.

A Negyedik Keresztes-hadjárat már nem érte el úti-célját sem. Kivéve, ha titkon a Cél s Terv azzá lényegült hogy nem kell mindenáron a halált-hozható villongás az arabokkal; elég lesz bekéredzkedni az útba-eső szövetséges Konstantinápolyba szállásért-elemózsiáért, s puccsal letaszítva a vendéglátó keleti-keresztény Bizánci császárt trónjáról a boltokban az üzletet átvenni, s levantei áruval seftelni azután onnan az arabokkal.

Az Ötödik Keresztes-hadjárat – mert hát a dolog kezdett már olajozottan bejáratódni – az Eszme végletes letisztulását hozta. Ezúttal a plánum azzal indult hogy kizárólag gyerekeket toboroztak a célra, s Marseille-ben hajóra rakták őket. A boldogító vég pedig Alexandriában jött el, ahol e hajók kikötöttek, s az angyali rakományt eladták mind egy szálig az arab rabszolgapiacon…

 

·      Fentiekben nyomon követhettünk egy Tiszta és Megszentelt Eszmétahogyan az kicsúcsosodva megvalósult az erőltetett menet során – mely Európa Fejlettebb Régióiban született, mintegy ezer éve.

·      Nyitott a kérdés: Vajon átvihető-e némi Történelmi Tanulság arra a Makulátlan és Meghirdetetten Humánumtól-dagadó Eszmére – vitorláit a Leghaladóbb Liberális harsonákból fújva igyekszik dagasztani napjainkban egy önjelölt kisebbség – mely menetének már több ország népe is megálljt parancsolna, az erőltetésének pedig szinte minden érintett európai nép.

                                                  2015. november 28.            Fuggerth Endre 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Beteg-eligazító

A Civilizáció könnyebbséget hozott életünkbe. Meg finomodó udvariasságot is. Csupán a kismillió beteg hozadékát nem észleljük tiszt...